„A növekvő üzemanyagárak aláássák a jövedelmezőképességét a vállalkozásunknak, mivel az ezáltal keletkező kiesést csak korlátozottan tudjuk az árainkba építeni. Az urbaniqe bevezetésével viszont sikerült a költségeinket optimalizálni azzal, hogy el tudjuk különíteni a magán és céges autóhasználatot. 15%-ot már azonnal meg tudtunk takarítani fedélzeti eszköz vásárlása nélkül. Hihetetlen érzés volt látni, hogy mit tudunk megtenni csak a telefonunkkal.” – Vasile KKV tulajdonos 

Vasile egy sikeres, bukaresti HORECA rendszerben dolgozó nagykereskedés büszke tulajdonosa. A cég papírtermékekkel, szappanokkal és adagolókkal kereskedik, amiket több cégtől szereznek be Románián belül. Vasil vállalkozásának nyolc kisteherautója van, a saját céges autója mellett. A sofőrök a céges autóikat saját célra is használják. Viszont mivel nem rendelkeztek semmilyen flottamenedzsment rendszerrel így az útvonalak követése szinte lehetetlen feladat volt számára, ami az üzemanyagköltségek növekedéséhez vezetett.  

Viszont mióta az urbaniqe által nyújtott szolgáltatást használják, az autóhasználat szétválasztása nem okoz nehézséget! Vasile akár élő nézetben is követheti a járműveit, vagy visszanézheti, visszajátszhatja az adott útvonalat. A sofőrök amellett, hogy az adott útvonalra többféle módot állíthatnak be, a telefonjuk segítségével még a tankolási bizonylatot is rögzíthetik. Eközben a megtett kilométereket forradalmi módon, az okostelefonjuk segítségével gyűjtik. Vasile elégedett ezzel a kizárólag telefonos megoldással, mivel nem kell költséges fedélzeti egységeket az autókba építeni. A sofőrök csak letöltik az alkalmazást és futtatják azt. Ennyire egyszerű! Az azonnali riportoknak és a használati mód szétválasztásának köszönhetően az üzemanyagköltségeket Vasile optimalizálni tudta, amivel 15%-ot takarított meg két hónap alatt.  

High fuel and car relatad costs_papirpenz_V2-1